2013/12/12

Gustav Ernesaks 105

Ma 105 éve született Gustav Ernesaks (1908-1993), szeretett észt zeneszerző és karmester. Az észtek főleg a Mu isamaa on minu arm c. darabjáról ismerik, amit a 19. századi nagy észt költőnő, Lydia Koidula versére írt 1944-ben. A dal ugyanebben az évben hangzott el először, az összésztországi dalosünnepen pedig 1947-ben. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a dal a szovjetellenes tiltakozást fejezi ki, és nemhivatalos himnuszává vált, amit később megtiltották a hatóságok, de az 1965-ös dalosünnep óta mindig elénekelnek a dalosünnepek záróakkorjaként. Így a szöveg szinte szent szöveggé lett Ernesaks megzenesítésében.

A dal szövege Képes Géza fordításában:

Szerelmem vagy te, szép hazám,
Neked adtam szivem.
Te vagy, viruló észt hazám,
Vágyam és örömem.
Szivemben napfényed ragyog,
Ha te örülsz, boldog vagyok,
Szülőhazám!

Szerelmem vagy te, szép hazám,
Nem hagylak téged el.
Teérted száz kínt, száz halált
Elszenvedek, ha kell.
Irigy szava hozzád nem ér,
Képed, mint rég, szivemben él,
Szülőhazám.

Szerelmem vagy te, szép hazám
S majd megpihenve lent
Öledben béke vár reám,
Észtország, drága, szent!
Madárraj őrzi álmomat,
Poromból friss virág fakad,
Szülőhazám.


Ernesaks karmestert becézve laulutaatnak, azaz dalosapónak hívják. A 2004-es dalosünnep óta Gustav Ernesaks a tallinni dalosmezőn ül és végighallgathatja a nagy ünnepeket.

Gustav Ernesaks szobra Tallinnban
(forrás: http://www.panoramio.com/photo/49978862)

2013/10/19

Rokon Népek Napja alkalmából

Andrus Kivirähk: Az ugor

– Huhh – mondta az ugor, és fölegyenesedett. Széles arca kivörösödött, csöpögött róla a verejték. Imádattal nézte a fekete földet, majd újra belevágta az ásóját. 
A fenyők közt felbukkant az ugor unokaöccsének vézna alakja. Fehér nyári öltönyt viselt. Nyaralni és festeni jött a nagybátyjához, ám ideje nagy részét álmodozással töltötte a tóparton. Persze arra is volt gondja, hogy közben a laposüvegét időről időre a szájához emelje. 
– Hát te? – kérdezte az ugor, miközben bámulatos fürgeséggel ásott. – Merre jártál?
– Semerre – sóhajtotta melankolikusan az unokaöccse, és lezseren egy fenyőnek támaszkodott. 
– Micsoda élet ez a tiéd! – jegyezte meg az ugor. – Naphosszat csak tengsz-lengsz, sose látom, hogy megfognád a munka végét. Én annak idején már háromévesen mentem az állatokkal a legelőre, hétévesen falat raktam, nyolcévesen kéményt pucoltam, amikor pedig betöltöttem a tízet, apám a kezembe nyomta az ekeszarvat. Úgy, ahogy mondom! Egész életemben a földeken verejtékeztem, soha nem loptam a napot! Láthatod – itt ez a hatalmas birtok, más ennyit sem tudna rendben tartani, én meg folyton erdőt irtok, hogy még nagyobb szántóm legyen! Hát ilyen ember vagyok én, az ugor! Rosszul is érzem magam, ha nem húzhatom az igát, mint egy ló.
– Én viszont festek – mondta az unokaöccse, kortyolt egyet, és megtörölte száját. 
– Az nem munka! – mordult fel az ugor. – Az én népem, az én őseim mindig dolgosak voltak. Én évente két házat felépítek, kettőt lebontok, egy hónap alatt kiások négy tavat, és még így is keveslem! Folyton viszket a tenyerem, hogy dolgozhassak!
Az unokaöccse tisztelettel vegyes félelemmel nézte nagybátyját, majd vállat vont, és elballagott.


Amikor az ugor éjjel egy óra tájt végzett aznapi tennivalóival, és lerogyott káposztalevest meg aludttejet falni, az unokaöccse is előkerült. Fejét a tenyerébe támasztotta, és merengve bámulta a kályhában pattogó lángokat. Az ugor nekilátott az árpacipónak, erjesztett árpalét hörpintett rá, majd hirtelen dühösen az ajtó felé fordult, felkapta a légycsapót, és suhintott egyet. Valami nyikkant, aztán elhallgatott.
– Mi volt ez? – kérdezte az unokaöcs, anélkül, hogy felnézett volna.
– Mi lett volna? – dünnyögte az ugor. – Csak egy nyavalyás erdei manó… Nagyon elszaporodtak, ha így megy tovább, az összes búzát megzabálják!
Az unokaöcs lassan felemelte a fejét, és meredten bámulta a nagybátyját.
– Erdei manó! – kiáltotta. – Hát te már láttál manót, bácsikám? 
– Láttam hát – felelte az ugor árpacipót rágcsálva. – Tele lett velük minden zug, úgyhogy elkezdtem összefogdosni őket. Még most is kint vannak a csapdák a csűrben meg az éléskamrában. 
– Barbár! – kiáltott fel szemrehányóan az unokaöccse. – Manók! ... Milyen boldoggá tenne, ha láthatnék egy manót – akár csak egyetlenegyszer is! 
– Minek bámulni azokat a hitvány fajzatokat – vetette oda az ugor, de az unokaöccse már nem figyelt rá. 
– Mióta az eszemet tudom, a tündér- és manónépről ábrándoztam – mondta csillogó szemmel. – Odaadnám a fél életem, ha csak egyszer is megpillanthatnék egy manót, füvön táncoló tündéreket vagy egy sellőt! Ó, mondd, bácsikám, tündéreket és sellőket is láttál?
– Hogyne láttam volna – felelte nyugodtan az ugor. – Ott vannak kikötve az istállóban.
Az unokaöccsének tátva maradt a szája.
– Kikötve az istállóban? – hüledezett. – Az istállóban kikötve tartod a tündéreket?! Miért?
– Hogy fejhessem őket – magyarázta a nagybácsi. – Akarod látni őket?
Az istállóhoz vitte döbbenettől néma unokaöccsét, és kinyitotta az ajtót.
Öt tündér álldogált ott kikötve, és kíváncsian nézegették a belépőket. 
– Bácsikám, te fejed a tündéreket – suttogta az unokaöcs falfehér arccal, mintha az összes vér kifutott volna belőle. 
– Még szép – mondta az ugor. – Így legalább valami hasznom van belőlük. Különben csak táncolnak meg tántorognak a réten, eszük ágában sincs dolgozni. Annak meg mi értelme?
Az unokaöcs értetlenül meredt az ugorra, ekkor azonban felfedezett még egy lényt az istálló homályában, és feljajdult. 
– Az meg ott, csak nem egy sellő? – kérdezte remegő hangon.
– Dehogynem – mondta az ugor. – Befogtam. Ha szabadon van, csak énekelget, danolászik, semmi hasznot nem hajt. Bezzeg a harkály micsoda szorgos teremtmény, kopácsol naphosszat. Mellette a sellő csak egy hitvány naplopó! Kacsa helyett tartom, eleinte makacskodott, de most már naponta három tojást tojik, van, hogy többet is.
Az unokaöcs még mondott volna valamit, aztán csak legyintett, és bizonytalan léptekkel a kúthoz csoszogott. Egy ideig hideg vízbe mártotta a fejét, és a laposüveggel edzette a lelkét, mire újra meg bírt szólalni.
– Barbár vagy, bácsikám – mondta. – Úgy kínozod a tündérnépet, mintha holmi tehenek vagy lovak lennének!
– Munkára fogom őket! – jelentette ki az ugor. – Az nem kín, hanem tisztesség! Az én őseim mindig szerették a munkát!
Szótlanul indultak vissza a házba. Egy nagy szürke állat jött elő a kutyaólból, és fenyegetően morgott. Aztán megismerte a gazdát, és fejét a mancsára hajtva lehasalt.
– Ez meg amúgy farkasember – mondta az ugor, és bement a házba. 
Az unokaöccse leült a fűbe az almafa alá, és dörzsölgette sajgó homlokát. Azt fontolgatta, nem kellene-e elvágni a tündéreket kínzó köteleket, visszavinni a sellőt a vízbe, és összeszedni a manócsapdákat a magtárban. Az is eszébe jutott, hogy kés hegyére szúrt kenyérdarabkát ad a farkasembernek, hadd nyerje vissza emberi alakját szegény jószág. 
– Igen – gondolta, – legalább ennyit meg kell tennem. Isten tudja, mióta kénytelen ez a boldogtalan lélek farkasbőrben járni!
Az unokaöcs bement a kamrába, és késhegyre szúrva kihozott egy darab kenyeret. Az farkasember érdeklődéssel figyelte. Amikor az unokaöcs egészen közel ért hozzá, odaugrott, és egy falásra lenyelte a kenyeret.
Halk szisszenés hallatszott, és a farkasember helyén egy férfi állt. Pufók, vörös képe volt és hatalmas marka, lábán nyírfakéreg bocskor. Még egy ugor!
– Köszönöm, barátom! – rikkantotta vidáman. – El se tudod képzelni, mennyire gyötrelmes volt ez a farkasélet! Nekem, aki már nyolcévesen fogtam az eke szarvát, évekig tétlenül kellett gubbasztanom! Hohó, de most aztán nekilátok a munkának! Bemelegítésnek kivágom ezt az erdőt, és malmot építek ide! 
Az ugor még egyszer hálásan biccentett, előkapott egy fejszét, és beviharzott az erdőbe. Egy pillanattal később favágás zaja hallatszott.
– Rettenetes! – gondolta az unokaöcs. – Ez rettenetes!
Nyakig begombolta a kabátját, zsebre dugta a kezét, és szapora léptekkel elindult.
Az éjszakai rengetegben fejszecsapások visszhangzottak.

Segesdi Móni fordítása (Breviárium, Észt Intézet - Pluralica 2011, 39-42. oldal)

2013/10/16

Esőűző varázsének

Ma nagyon esik az eső. Ennek örömére egy esőűző észt varázséneket lehet hallgatni. Ez egy régi népdal mai feldolgozásban. A Greip a capella énekeket ad elő, ez az első videójuk. Az észt szöveg és a fordítás alant. Az észt õlle szó itt nem jelent szemmit, csak tipikus a régebbi népdaloknál egy-egy ilyen refrénszó.


Tule, tule, õllele, tuulekõnõ, õlle,
vii vihma, õllele, Venemaale, õlle,
aja huugu, õllele, Harjumaale, õlle,
tõuka vihma, õllele, Turjamaale, õlle,
saada sagar, õllele, Sõrvemaale, õlle!
Näide põllu, õllele, põdemassa, õlle;
näide nurme, õllele, närtsimassa, õlle,
hainamaada, õllele, hallitamas, õlle.
Mine, vihma, õllele, vihu neidä, õlle,
mine, huugu, õllele, uha neidä, õlle,
nemä musta, õllele, muide siäs, õlle,
tõrvaskandu, õllele, tõiste siäs, õlle!

Gyere, szél, szelecske,

vidd az esőt Oroszországba,
kergesd a zuhét Harju megyébe,
lökd az esőt Turjaföldre,
küldd a záport Sõrve partjára!
Az ő földjük sínylődik,
az ő mezejük kókadozik,
a kaszálójuk penészedik.
Menj, eső, mosd őket,
menj, zuhé, verd őket,
ők koszosak a többiek között,
ők kátrányossarkúak mások között!

2013/10/15

Őszi hangulatvers

***
Pókokat hurcol a szel
a rét és a folyó fölött, kétoldalt erdő
kihúzza magát két kitárt tenyér
a huszadik század fölötte repülőgép
húz fehér csíkot Võrumaa fölé
mesztélláb jövök valahonnan
s megtorpanok a berkenye előtt.

Jaan Kaplinski: Meztelen juharfák c. kötetéből
(A kötet fordítói: Bella István, Jávorszky Béla, Képes Géza)



Erdőültetés

Észtország 2004 május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. A megünneplés egy jelmondata az volt, hogy ültessünk 1 millió fát. Az erdőültetés másik apropója a dalos- és táncosünnep volt, és a tavasszal megszervezett kalákákon sok-sok néptáncegyüttes és kórus vett részt. A 2004-es táncosünnepének témája is az erdő volt. Las jääda ükski mets vagyis Maradjon meg legalább egy erdő. Sajnos nincsenek jó felvételek a youtube-on, ezért el kell menni majd Észtországba és élőben nézni a táncosünnepet és jelen lenni a dalosünnepen.

Na jó, azért meg lehet nézni a táncosünnepet itt: http://arhiiv.err.ee/vaata/xvii-uldtantsupidu-las-jaada-ukski-mets
Egyébként több mint 7000 táncos taposta 2004-ben az ünnepen a Kalevi stadion esőáztatta füvét, de azért nagyon jól éreztük magunkat akkor is, ha közben szitált az eső.

Az Észt Köztársaság 100. születésnapjára 2018-ban már most készülnek tölgymakkok gyűjtésével-elültetésével. Az a terv ugyanis, hogy 2018-ban szerte Észtországban 100 tölgyes parkokat, fasorokat vagy pagonyokat ültetnek. A eredeti ötlet az, hogy minden megyében legalább egy ilyen ültetvény legyen. Az ültetésben sok iskola és helyi önkormányzat vesz részt.
A tölgy életerő jelképe, és fontos szerepe van az észt népköltészetben is.
A projektről angolul: https://www.eesti.ee/ev95/en/homepage

Tölgyfa a Rocca al Mare szabadtéri múzeumban
Ahogy sok más népnél, így az észteknél is elterjedt az a szokás, hogy újszülötteknek ültetnek egy-egy fát, ami aztán együtt cseperedik az emberi csemetékkel.
A filozófia pedig az, hogy fából sosincs túl sok, szeretjük a fákat.

Az erdő több

Az ötödik darabja az animációsorozatának az RMK honlápjáról. Itt az észt erdő mai állapotáról esik szó. Nem is olyan rossz a helyzet, bár többet is járhatnának erdőben az emberek, főleg mert nem kerülne olyan nagy erőfeszítésbe, hiszen mindenhol közel van.

"Több mint a felét a mai Észtország területének erdő fedi. Európában csak Finnország, Svédország és Szlovénia büszkélkedhet nagyobb aránnyal.


A gyors életben az ember egyre inkább eltávolodik az erdőtől. Az észtek nagyra becsülik az erdőt és sokan úgy gondolják, hogy túl sok erdőt irtanak. Ám ugyanannyi ember fontosnak tartja a természetes építőanyagokat, és azt gondolja, hogy többet kéne használni a fát.
A kutatások alapján tudjuk, hogy Észtországban évente több erdő nő, mint amennyit kivágnak. Az ország területének 18%-a pedig természetvédelmi terület, ami biztosítja a természet jellegzetességeinek és a faji sokféleségének megőrzését. Az észt erdők alapterülete is nőtt, most 2,2 millió hektárt tesz ki.
Az irtásokon hagyott erős, magányos fák magokat szórnak az irtásra, ebből lesz majd új erdő. A kiszáradt fák sok fajta bogárnak képeznek élőhelyet, és amikor ezek a fák egyszer mégis kidőlnek, akkor ott elkezdenek élni újabb növények, bogarak, és termőföld lesz belőle a fiatal erdőnek. Az erdő élete is körforgásban van.
Gyakran azt hiszik, hogy a fával való fűtés pazarlás, és ezt máshol nem csinálják, de az az igazság, hogy több mint a felét annak a fának, amit a világon levágnak, eltüzelik. Észtországban ez a mennyiség csak egy negyede az egy évben kitermelt fának.
Fakidolgozás 4,5%-át képezi a bruttó hazai terméknek, fa és faáru pedig 15%-át Észtország exportjának. Csak ezen a gazdasági területen nagyobb az export az importnál. Ezt nagyrészt annak köszönhetjük, hogy helyben készítenek bútorokat vagy egész házakat, amit aztán eladnak külföldön.
Egyre fontosabbá válik az erdő érzelmi és egészségmegőrző értéke is. Észtországi emberek szeretik az erdőt. Minden észtországi lakos évente legalább egyszer kirándul valamelyik turistaúton, használja az erdőkben kialakított máglyarakóhelyeket, felállítja a sátrát egy-egy tisztáson vagy felmászik egy-egy mocsári kilátótoronyba.
Észtország kicsi, de egyike a világ legerdősebb országainak, ahol értelmesen tudják használni a természet adta ajándékokat. Az erdőink növényzete és állatvilága gazdag, sok erdei gyümölcsöt és gombát szedhetünk benne.
Az erdő több, mint amennyit ésszel fel tudunk mérni."

Kis természeti szószedet

mets - erdő
Mine metsa! - szó szerint Menj az erdőbe! - vagy ha átvitt értelemben használják: Eridj innen!
matkarada, matkatee - turistaút
õpperada - tanösvény
riigimets - állami erdő
eramets - magántulajdonban lévő erdő
looduskaitseala - természetvédelmi terület
loodus - természet
Loodusega koos - együtt a természettel (http://loodusegakoos.ee/en)
Looduskalender - természetnaptár (http://www.looduskalender.ee/en/)
karukaamera - medvekamera (http://pontu.eenet.ee/player/karu.html), itt meg lehet figyelni az észt medvéket, ahogy éldegélnek az erdőben, de megfordulnak itt pl. nyestkutyák is.




2013/10/06

Kezdetben vala az erdő

Észtország egyik legfontosabb vonása és vonzereje számomra az, hogy területének több mint a fele erdő. Az Észt Erdőgazdasági Központ (RMK) túraútvonalakat ismertető honlapján (http://loodusegakoos.ee/en) kis animációsorozat található, mely röviden bemutatja az észt erdő történetét. Az észt hang az egyik kedvenc színészem, Aarne Üksküláé. Itt van a történet első része, magyar fordítása pedig alatta.

I. Erdő az őskorban



"Az ősi időkre jellemző a vadászat, a gyűjtögető életmód, a kialakuló égetéses-irtásos földművelés, de az élet egy ritmusban dobogott a természettel és együtt az erdővel. Erdő, berek, sűrű rengeteg, sötét lucfenyvesek, buja nyíresek és sudár erdei fenyvesek. Mintha mindez magától értetődő lenne. De vajon az-e? Őseink évszázadok óta itt élnek, a természet és a környezet részeiként. Ezen a tájon mindig is volt erdő. Igazából így is mondhatnánk: kezdetben vala az erdő. A jégkorszak végén a tundrajellegű növényzetet nyíresek és erdei fenyvesek váltották fel. A fokozatosan melegedő éghajlat kedvezően hatott a lomblevelű fák, mint a hársak, szilfák, vénicszilfák elterjedésére. Az újkőkorszakban megváltozott időjárás hatással volt az erdőkre: egyre inkább elterjedt a lucfenyő. Az ember függött az erdőtől: az erdő vadászzsákmányt adott és más ennivalóval látta el. Az élő- és szálláshelyek körül fákat is vágtak. A fát építésre és használati tárgyak készítésére használták. Az őskor végén becslések szerint százötvenezer ember élhetett a mai Észtország területén. A tájat ősi szántóföldek tagolták, az erdőt a falusi közösség közösen használta. Az erdő szolgáltatta a használati tárgyak elkészítéséhez szükséges anyagot és tüzifát, az erdőirtással pedig szántóföldet lehetett nyerni. Hosszú évszázadokig a környező természet volt a népi hitvilág fő témája. A szent helyek a közösség határterületein helyezkedtek el, ahol véget ért a saját, művelt föld, és kezdődött a külvilág. A természet szent helyeit tisztelték, és az emberektől rituális viselkedést követeltek. Az erdőbe menet kölcsönös megértést és tiszteletet kellett létesíteni az erdővel. Ahogy én bánok másokkal, úgy bánnak mások velem. Az erdőbe lépve szívélyesen kellett üdvözölni azt, kedvesen megszólítani, hogy az erdőben járót megóvja a veszélyektől és balesetektől. A természeti erők az akkori népköltészetben megszemélyesített tündérek, sellők vagy tévesztők voltak, akiknek felrótták az emberi tévedéseket és baleseteket. Nem az ember maga téved, hanem a tündér téveszti meg."