2014/01/18

Dalosünnep

Észtország országos dalosünnepeinek hagyományát az első összésztországi dalosünnep teremtette, amely 1869 júniusában zajlott Tartuban. A 19. században Észtország az orosz birodalom provinciája volt, ahol német földesurak uralkodtak az észt parasztság fölött. Az írástudás elterjedésével nőtt az észtek szabadságvágya és öntudata. Épp ezeket az érzéseket hordozta a nemzeti ébredés kora.

Az első dalosünnep mind zenei, mind kultúrpolitikai esemény volt, ahol megtervezték az észtek további szabaságmozgalmának fő irányait. Az észtek összetartozása és a jobb jövőbe vetett bizalmuk kezdettől fogva kapcsolódott a dalosünnepekhez. Az észtek gyakran "daloló népnek" nevezik magukat, ez része a nemzeti identitásunknak, mely összehozott minket a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelemben a 20. század elején és a szovjet megszállás alatt is.

Az országos dalosünnep ötletgazdája és megvalósítója a tartui Vanemuine nevű énektársaság volt Johann Voldemar Jannsennel az élén. 1869-ben Tartuban 46 férfikórus és 5 fúvószenekar lépett fel. A műsoron csak két eredeti észt mű szerepelt, de annál jelentősebb volt a szerepük.
Az ötéves ciklust az Észt Köztársaság kikiáltása után vezették be. A II. világháború félbeszakította a hagyományt, és csak 1947-ben állították vissza.
A megszálló hatalmak saját érdekeik szerint igyekeztek felhasználni a dalosünnepeket, pl. a szovjet hatalom a vörös ünnepekhez kötötte. A propagandaízű dalokat csak azért énekelték, hogy megmaradjon a lehetőség a saját művek eléneklésére is. Ilyen volt a Gustav Ernesaks Mu isamaa on minu arm (Szerelmem vagy te, szép hazám) c. kórusműve is, amit nem hivatalos himnuszként énekeltek el mindig az ünnep végén áhítatosan felálló közönség előtt.
A dalosünnepek hagyománya alapját képezte 1988-ban az ún. daloló forradalomnak is, amikor több százezer ember gyűlt össze a tallinni dalosmezőre, hogy politikai követeléseiknek adjanak hangot és hazafias dalokat hallgassanak, énekeljenek. Így a dalosünnepekhez két lényeges meggyőződés is kötődik az észtek számára: hogy 1869-ben egy névtelen népből európai néppé énekelte magát, később pedig szabaddá énekelte magát a Szovjetunióból.
Az első, a második, a negyedik és az ötödik országos dalosünnepet Tartuban tartották, az összes többit Tallinnban. A mai tallinni dalosmezőn (Lauluväljak) 1928-ban léptek fel először kórusok a külön erre a célra épült színpadon. A mostani színpad a tizenötödik országos dalosünnepre készült 1960-ban. A színpadon legtöbben 24 500-an léptek fel egyszerre. Általában az egyesített kórusok énekeseinek száma 18 000-re rúg, a résztvevők száma pedig 25-30 000 ezer közül mozog egy-egy napon. Korántsem minden kórus jut el a nagy dalosünnepre, mert a színpad határokat szab. A kórusokat előzetes próbák és meghallgatások során választják ki.
2003-ban az észt, lett és litván dalos- és táncosünnep hagyományát az UNESCO szellemi örökség részévé nyilvánitották.
Itt egy kis visszaemlékezés a 2009-es ünnepre, amelynek címe ÜhesHingamine (Együttlélegzés) volt.


A következő nagy dalos- és táncosünnep idén, 2014-ben lesz, és az "Aja puudutus. Puudutuse aeg", vagyis "Az idő érintése. Az érintés ideje" címet viseli. Július 4-6-ig lesznek koncertek. Érdemes erre időzíteni egy kis észtországi kiruccanást. A jegyek február 1-től megvásárolhatók. Ott találkozunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése