2014/01/21

Népviselet

Az észt népviselet anyaga főleg az volt, amit helyben elő tudtak állítani, azaz len és gyapjú, amiből fonalat készítettek és anyagot szőttek. A fonalat növényi színekkel festették. Természetesen hatással voltak a környező népek viseletei is az észtre.
Az észt népviseletet négy nagy csoportba lehet osztani: dél-észt, észak-észt, nyugat-észt és szigeti észt viselet. És minden csoporton belül voltak nagyon ünnepélyes darabok, amit ritkán vettek fel, amire nagyon vigyáztak és továbbörökítettek, voltak kevesbé ünnepélyes darabok kevesbé ünnepélyes alkalmakra, és voltak munkaruhák.
Lábbeli régebben bocskor volt, a 17. századtól kezdve, amikor erősödött a divat hatása, cipőt és csiszmát is kezdtek viselni.
A 19. század második felében a nemzeti mozgalom vezetői úgy gondolták, hogy a népviseletet meg kell őrizni ünnepi viseletként mint észtség jelképét. Ekkortól vált szokássá, hogy a dalosünnepen népviseletet hordanak. A táncosünnepeknek pedig egy időben visszás volt a hatása a népviseletre: már nem tartották fontosnak a helyi viselet hordását, hanem az atraktívabbnak gondolt viseletet választották az együttesek. Így terjedt el szerte Észtországban a szigetek viselete, mert a bő szoknyák szépen pörögtek tánc közben. Azóta javult a helyzet, és megint figyelnek arra, hogy a néptáncegyüttesek a stadionfüvön viseletükkel is képviseljék azt a helyet, ahonnan jönnek.

Mustjala (Saaremaa), a szoknya keresztbecsíkos

Pühalepa (Hiiumaa)
Pühalepa viseletéhez rézpénzes csípődíszes öv tartozik (rõhud)
A népviselethez nagyon sok apró részlet tartozik, amire figyelni kell a viselőnek. Nem mindegy, milyen színű a harisnya, hogyan kötjük be az öveket, hogyan csavarjuk a lábunk köré a bocskorszíjat, mert mindennek hagyomány és szokás áll a hátterén. Szerencsére egyre többen értenek hozzá és időről időre képzéseket is szerveznek. Regébben még az is előfordult, hogy valaki tudatlanságból fordítva vette fel a fejkötőt.
Az észt népviselet mindig szép, akár csak egy valaki viseli egy-egy ünnepélyes eseményen (pl. diplomaosztó, esküvő), akár sok százan a dalos- és táncosünnepen.

Csíkos szoknya sok helyen volt, más-más a színkombináció

Észak-Észtországban tipikus felső, "az ujjak" (käised)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése