2014/03/14

Kas siis selle maa keel

Március 14-e Észtországban az anyanyelv napja - emakeelepäev. Ezen a napon született 1801-ben Kristjan Jaak Peterson, észt költő, akit a későbbi korokban az észt Petőfiként is emlegetnek. A rövid életű Peterson (1801-1822) az észt nyelvű verseiben többek közt az anyanyelv szépségéről is írt, a föld népének énekesének nevezte magát (maarahva laulik), és meg akarta mutatni, hogy ezen a nyelven igenis lehet akár antik versformákban is írni. A munkásságának fő részét ódák és pásztordalok képezik. A versei nem jelentek meg az életében, a fontosságát csak a 20. században ismerték fel, amikor a kéziratait megtalálták a Tudós Észt Társaság (Õpetatud Eesti Selts) levéltárában.
1983-ban a tartui Dómhegyen emeltek neki szobrat, aminek a lábát az észt szakos egyetemi hallgatók pezsgővel szokták mosni gólyaavatáskor. A szobor a vándorútján ábrázolja a költőt, mert köztudott róla, hogy gyalog ment Tartuból, ahol az egyetemen tanult, Rigába, ahol a családja élt.

Kristjan Jaak Peterson a vándorbotjával
A legismertebb a Hold c. ódája, aminek egy szakasza olvasható a szobor talapzatán is: Kas siis selle maa keel / laulutuules ei või / taevani tõustes üles / igavikku omale otsida? Ez a poetikus kérdés vált később az észt nyelv életerejére vonatkozó szimbólumává. 1999 óta hivatalosan is ünnepnap március 14.
Itt az egész szöveg Képes Géza fordításában.

Kristjan Jaak Peterson
Hold

A dalforrás vajon
a hideg északi szélben
az én népem szívéből
tisztán feltörhet-e?
Ha itt a havas Északon
jóillatú mirtusz
a fagyos völgytorokban
nem tud kivirulni:
hát akkor népem nyelve
csöndes patak legyen csak,
mely szépségéről nem tud,
s a réten át, a kéklő
égbolt aranytüzében
békésen folydogál?
Vagy ha záportól árad,
erejét nem ismerve,
dörögjön, mint az ég?
üvöltsön, mint a tenger?
Hát ennek a népnek a nyelve
a dal viharában
nem tud-e felcsapni az égig,
örök fényt követelve magának?
Én is így dalolom most
a tiszta kék ég
csillagait, a földről
felnézve az égi hazába;
dalollak téged,
éj királya, hold,
ki a felhők öléből
mint bimbóból virág
derűs fehér arccal
emelkedel az ég alá,
hol a tüzes csillagok
lehullanak előled
sűrű fekete ködbe
Ó, emberi lélek,
így úszol a ködben,
ha a csillagok alatt
gondolatod istent keresi!

1818

Képes Géza fordítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése