2014/10/11

Európa leghosszabb ...-ja

Európa leghosszabb fedett állomásperonja Haapsaluban, szép nyugat-észtországi üdülővárosban található. A hossza 216 méter.



Észtországban 1869-ben épült meg az első vasút. Sz. Pétervárból Tallinnon keresztül Keila és Paldiski irányába vezető ún. Balti vasút (Balti raudtee) hivatalos megnyitója 1870 október 24-én volt. Néhány év múlva a helyi birtokosok azzal a tervvel álltak elő, hogy Keilából Haapsaluba építsenek egy vasútágat. A döntést 1902. augusztusában hozta meg a haapsalui önkormányzat. A polgármester szavai szerint az orosz császár személyesen is támogatta az építési tervet. Valószínűleg ez bizonyonult döntőnek, amiért egy olyan kisváros vasúti összeköttetést kapott Pétervárral. Ugyanis népszerű volt az üdülőhely a magas rangú látogatók és megkoronázott fejek közt, és a fedett peron is azt a célt volt hivatott szolgálni, hogy szárazon tudjanak megérkezni akkor is, ha éppen egy zuháré kellős közepette találjanak érkezni.



Ugyabban a 1902-es évben kezdődtek az építés előkészületei. A vasút két évvel később készült el, és 1905 november 1-jén indult rajta a forgalom. Az utolsó vonat pedig 1995-ben indult. Manapság az Észt Vasútmúzeum működik az épületben. Az egykori vasúti töltésen pedig 50km-es "hobbisport útja" (Läänemaa Tervisetee) kanyarog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése